2010. szeptember 6., hétfő

Első benyomások..

Eltelt öt nap a suliból, és megvallva őszintén én rosszabbra számítottam bizonyos tekintetben. Az első nap egész klasszul sült el, pedig ebbe reménykedtem a legkevésbé, de mégis csalódtam pozitív értelembe Jöttek új tanárok, illetve mentek (vagyis csak egy), és ezeknek az embereknek az első benyomásáról fogok írni.

Kezdjük a Kémia tanárral:
Mikor szünetbe találkoztam vele, és nem tudtam, hogy ez az ember fog engem tanítani, akkor az volt bennem, hogy egy roppant ellenséges tanár, mivel sose köszönt nekem, és sose láttam mosolyogni. Lányoknak meg kéz csókkal, meg minden jóval köszön, de úgy nem ragadtatja el magát az etikettel. mikor belépett a terembe görcsbe rándult a gyomrom, mivel nem elég, hogy a kémia nem éppen a szívem csücske, de még a tanárnak is van egyfajta Obi-Wan-os külalakja, és nem éppen szimpatikus. amint megszólalt a fickó teljesen megváltozott a véleményem. egy igen bölcs, és szigorú, de mégis laza tanár. Roppant jó fej, és csak azt adja át, amit tényleg legjobb tudásunk által fogunk kezelni az életbe, és nem traktálja tele a fejünket a sok sületlenséggel.
Ha értékelnem kéne a tanár első, illetve közelebbi benyomását, akkor az tűz és víz.
Én 10/9 pontot adok, mivel nagyon meglepett a fickó.


Következzen az új magyar tanár, aki a a kedvencünk helyére jött, mivel az nemsokára szülni fog.

Első benyomás az a tipikus gonosz tanító néni, gomba frizurával, szemüveggel, egyfajta doktornéni - igazgatónéni image-el. Ahogy gondoltam nem lesz jobb a helyzet, az órákat nagyon szárazon, és nyersen tanítsa, semmi késztetést nem érzek, hogy miért kéne szeressem ezt a tantárgyat annak ellenére, hogy tavaly és tavaly előtt imádtam. Ha ez így megy tovább, én mér az első 10 perc után elfogok aludni. A tanmenet igen hosszú, de egy órán keresztül csak a mássalhan gzókról beszél, mikor mi azt 10 perc alatt átvettük, és senkinek sem lett agydaganata a gyors tanmenettől. Ha nem lesz jobb a helyzet.. akkor sose fejezzük be ezt a témakört.
10/2


Aztán. Jött 3 új gyakorlati tanár, abból kettő 30 alatti, a másik már időssebb. Mivel 3as bontásba lesz az osztály, és én vagyok az utolsó 3-asba, ezért csak a mi tanárunkról tudok beszélni. A pasi irtó rendes meg minden, olyan olaszos beszédstílusa van, és kinézete, annak ellenére, hogy magyar. az anyagot érthetően, és lényegre törően tanítja, és élvezetese. ezek nagyon nagyon fontosak, ha nem akarjuk örökre megutálni, vagy elaludni tőle. 
10/8 - De csak mert, még csak 1 óránk volt vele.

Eddig ennyi az értékelés, ez persze nem a végleges, a tanévfolyamán változni fog, ez csak egy pillanatnyi benyomásmérce a részemről.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése